2024.10.21.

Cel torony

Az érdekességek tárháza

Pendrive: velünk marad vagy az enyészeté lesz?

Az internetről könnyedén le lehet tölteni / lehet streamelni több gigabájtnyi tartalmat percek alatt, azonban máig is jóval nehézkesebb sokaknak adatot eljuttatni egy ismerősüknek.

Már nem szövegekre gondolunk, amelyben az SMS-ek kora lassan teljesen leáldozóban van, de a Messenger, WhatsApp, Viber, Signal stb. programok felváltották a legtöbb chatszobát is, nemcsak a hagyományos (pénzbe kerülő) szöveges üzeneteket.

Sőt, nemcsak az SMS helyét vették át a már említett és sok más üzenetküldő alkalmazás, hanem az SMS után következő MMS-ét is, amely közel sem volt olyan hatékony, mint a jelenlegi képküldő alkalmazások. Ha néhány képet kell átküldeni (pl. a Gmail limite 25 MB elektronikus levelenként), az email is kiváló dolog. Azonban egy rövidebb videó átküldéséhez már kicsit trükközni kell – hozzá kell férni a Google Drive-hoz, használni kell a Dropbox-ot vagy más (webes) alkalmazást. Ez szintén egy „kicsit sok” többeknek, nem is beszélve arról, hogy a feltöltés, majd letöltés a világhálóra és -hálóról kicsit túl soknak tűnhet, ha éppen egy filmet szeretnénk átadni az ismerősünk gépére, ami ott található tőlünk egy méterre. A pendrive ilyen esetben máig is az egyik legnépszerűbb megoldás.

Ha több száz gigabájtnyi adatot kell egy PC-ről átvinni a másikra, a merevlemez kivétele és (pl. külső) merevlemezként csatlakoztatása jó ötlet lehet. De ez sem olyasmi, amit mindenki szívesen csinál vagy egyáltalán, olyasmi, ami szigorúan a felhasználói szintű tartományba tartozik. Azonban egy pendrive megléte esetén nem kell csavarhúzóhoz nyúlni és mindenfélét kivenni a gépből.

A pendrive tehát, amely már jó pár éve megkönnyíti az életünket, könnyen lehet, hogy még jó ideig velünk fog maradni, nem úgy, mint a floppy diskek, CD-k és DVD-k. Ugyanúgy, ahogy a számítógépes kellékek nagy része, a pendrive árak is lefelé mozdulnak, legalábbis amikor arról van szó, hogy egy 1, 2, 4, 8, 16, 32, 64 GB-os eszköz mennyibe került 1, 2, 3, 5 évvel ezelőtt és mennyibe kerül ma.

Ami után pedig egy pendrive segítségével sikerül egy filmet átvinni egy másikra, nincs másra szükség, mint egy működő videokártya segítségére, hogy azt el is indíthassuk és meg is nézhessük. Csakúgy, mint 10 éve. Egy ilyen hosszú „túlélés” pedig elég nagy szó az informatikában.